- Megjöttem! - robban be az ajtón egy boldog Mina, minek következtében majdnem leesek az ágyról. Elméletileg bevásárolni ment, hogy csináljon nekünk reggelit, bár ahogy elnézem, inkább csak magának fog.
- Ez elég lesz mindkettőnknek? - kérdeztem bizakodva, mert egy szatyor, benne minden olyan cuccal, amit ő szeret, nem arra enged következtetni, hogy nekem is vett volna valamit.
- Ja, te is reggeliznél? - A legjobb barát...
- Ha nem akarod hogy éhen hajlak, akkor igen, szeretnék.
- Nyugi, csak vicceltem. Már előre bevásároltam neked tegnap. Amúgy, később eljössz velem anyudék éttermébe, mert be akarlak mutatni pár barátomnak - mondja el egy szuszra, majd elkezd kipakolni és a reggelinket elkészíteni. Főzés téren viszonylag sokat fejlődött, ugyanis most nem gyújtotta ránk a konyhát, ami már jó jelnek számít, de részben anyámnak is köszönhető, mert ő vette fel szakácsnak.
- Muszáj? Tudod, hogy nem vagyok az a nagyon barátkozós típus, itthon meg el vagyok - próbálok hadakozni, elvégre tényleg nem ment az ismerkedés semmilyen téren, Kris is csak azért lett a barátom, mert ő lógott egyfolytában a nyakamon.
- Igen, muszáj. Amúgy is, tök jó fejek. Meglátod, hogy jó lesz. - Úgy tűnik, nincs más választásom.
Reggeli után most tévét nézünk, nekem meg eszembe jut, hogy folytatnom kell egy prezentációt, hogy mire visszaérek Londonba, kész legyen, de Mina úgy elpakolta a cuccaimat, hogy szinte semmit sem tálalok meg. Mikor tegnap reggel megérkeztem, azt mondta, hogy nála fogok lakni egy kis ideig, mert a szüleim felújítást a lakást és nem férnék el. Szép, nagy a lakása és egy csendes, külvárosi kis helyen van eldugva, ami kifejezetten jól jön nekem. Nem szeretem a hangos, autóktól nyüzsgő belvárost, de Londonban nincs más választásom, minthogy a város kellős közepén lakjak.
Viszonylag barátságos a lakás, a konyhában a falak fehérek, a mosogatónál már csempézett, ami szép mozaikos, a nappaliba egy barna fotel foglal helyet az ajtóval szemben, a szekrények a tévé, illetve az ajtó mellett, a falak meg rózsaszínes színűek.
- Mina, hova raktad a laptop táskámat?
- A tévé alatti kis szekrényben van. - Mire itt megtalálom, este lesz... Hogy tud ez a lány ennyi ruhát betömni ide? Ráadásul a táskámat nem is tálalom itt, úgyhogy biztos máshova pakolta.
- Itt nem találom. - Feláll, majd ide jön és a ruhák közötti, alig fél centis résből kihúzza a táskámat. Felettéb érdekes megoldás.
- Tessék, csak jobban be kéne nézni.
- Mégis, hogy a francba tálaltam volna meg, ha egy három milliméteres lyukba begyömöszölöd?! - kérdezem immár röhögve a tényen, de nem válaszol, hanem visszaül tévét nézni.
Én is kényelmesen visszafekszem és a gépemet kezdem el kibontani a táskából. Miután ez is megvan, bekapcsolom, ám legnagyobb meglepésemre nem az én fiókomat adja ki...
- Ne, ne, ne. Ilyen nincs! - pánikolok be a másodperc törtrésze alatt, és ahelyett, hogy Mina segítene, csak ül és rajtam kuncog.
- Mi van Baek? Balfaszkodsz? - Már vártam, hogy mikor kezd el csesztetni, mert ha hazajövök, nincs olyan alkalom, amikor ne piszkálna.
- Ez nem az én laptopom! Valaki elcserélte! - Ekkor ugrik be az, hogy amikor nem tálaltam a repülőtéren, ott is azt mondták, hogy keveredés volt. Tehát ezek szerint valaki más gépe van nálam...
- Nyugi Baek, meg fogjuk találni a tiéd is... Csak gőzöm sincs, hogyan. - Most aztán megnyugtatott.
Mina tanácsára - miszerint nézzük meg, hogy mi a felhasználó neve, hátha segít valamit -, megnézzük, hogy hány fiók van rajta. Csak egyet tálalunk, amit rögtön felismer, csak nem tudja, hogy honnan ismerős neki. Az emberünk felhasználóneve pcy92, ami nem segít valami sokat.
Végül inkább hagyjuk az egészet, és elmegyünk az étterembe, bár nem nagyon akarok, de legalább láthatom a szüleimet. A megérkezésem után nem az otthonom volt a cél állomás - mert ugye most ők újítják a lakást, bár nem tudom, minek -, hanem Mina lakása, így csak most fogok velük először találkozni. Az út egy kicsit - nagyon - hosszúra sikeredik, mert Minának útközben jutott eszébe, hogy jégkrémet egyen, így egy kerülőúton folytatjuk utunkat.
A hosszas és kimerítő séta után végre beérünk a belvárosba - mert ez a lány lusta buszjegyet venni, inkább sétál húsz kilométert, annak ellenére, hogy az út nem is volt annyi -, ahol még tíz perc bóklászás után betérünk a most viszonylag csendes kis üzletbe. Nagyon szép és puccos étterem, ahol az ember azt hiszi, hogy csak a gazdagok ehetnek itt, mert úgy van minden kialakítva. Vörös padlószőnyeg , amitől úgy érzem magam, mintha egy Hollywoodi filmbemutatón lennék, az asztalokon hófehér abroszok, amikhez képest Hófehérke maga a sötétség, vajszínű falak, amik szerintem még csak a vaj szín közelébe sincsenek, de ha ez boldoggá teszi őket, ám legyen. Ez a hely viszonylag népszerűnek számít, és általában sokan szoktak itt ebédelni, de ma elég gyér a hangulat.
A szüleim akarata ellenére én nem a családi vállalathoz szerettem volna csatlakozni, ezért is mentem Londonba, ahol eddig minden jól alakul. Anyám mindig próbál győzködni, természetesen sikertelenül, de ő sose adja fel.
- Baekhyun, dragám, de hiányoztál - támad le anyukám, amint beérünk az irodájába, amit követ egy hatalmas cuppanós puszi - fuj -, végül pedig odatessékel minket a vendég székekbe.
- Anya, még meg se érkeztünk, legalább hadd vetkőzzünk le. - Ma kifejezetten hideg van odakint, ezért én kettő pulcsit is felhúztam, biztos, ami biztos. Nem szeretem a hideget, megfázni meg még annyira se.
- Jól van, kisfiam. És mesélj, mi a helyzet Londonban? - Egy eléggé hosszú és unalmas beszélgetés után - ugyanis anyukámnak be ben állt a szája -, Mina felveti az ötletet, hogy vezessenek körbe a konyhán, mert szeretnének engem bemutatni pár embernek. Ebből semmi jó nem fog kisülni.
Először a zöldség pucolóhoz vezetnek, ahol két, nekem viszonylag fiatal lány bontja szét a salátát, közben beszélgetve.
- Baek, ők itt Yoona és Yoon Shin. Lányok, ő Baekhyun - mutat be a lányoknak és egy gyors "Örülök, hogy megismerhettelek benneteket" után a konyhán kötünk ki, ahol egyből szemet szúr az egyik szakács gyerek. Ez az a srác, aki nekem jött a repülőn...
- Ők itt a szakácsok. Jisoo, HaJin, Wooyoung, SeoRin, SooYoung és Junmyeon.
- Mi már egyszer találkoztunk - közli mosolyogva, mire Mina felvont szemöldökkel néz rám, gondolom válaszra várva, hogy honnan ismerhetem én a szakács gyereket.
- Ó igen, azt a repülőutat nem lehet elfelejtni - erre a mondatomra mindketten elvörösödünk, jót nevetve a lány az oldalamon. Elköszönve a többiektől, még hátra megyünk a raktárhoz, ám útközben egy elég magas, és ugyancsak fiatal srác jön nekem, ezzel kiejtve a kezéből azt a három darab zöldséget, amit a konyhába tervezett vinni.
- Sajnálom, nem láttam, hogy jössz. - Hajolt meg előttem, majd az elejtett dolgokat kezdte el felszedni, de egy pont a lábam előtt esett le, így azt felvéve adtam neki vissza, hogy mehessen végezni a dolgát. - Köszönöm - kapta ki a kezemből az uborkát és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott. Nem tudtam mire vélni a hirtelen felszívódását, elvégre nem is voltak sokan. Egy másodpercig érezhettem puha tenyerét az enyémhez simulni, sötétbarna szemei pedig olyan...
- Baekhyun! Hahó! Megint elpirultál - zökkent ki gondolataimból legjobb barátom, így csak egy fejrázást követően megyek Mina után, mert anyumnak van egy fontos mondanivalója számomra. Ismét kezdek félni.
Vissza érve az irodába, édesanyám bele kezdett a mondandójába, ami még érdekes is lenne, ha nem tenne bele csupa felesleges információt, aminek szerintem semmi köze nincs ahhoz, amit mondani akar, de mint mondtam, anyámnak be nem áll a szája. Néha-néha ránézek Minára, aki csak a szája sarkát rágja, és szeméből tisztán kiolvasható a türelmetlenkedés.
- Szóval, Baekhyun - ismételten jön a duma parti. -,apáddal és a bátyáddal elbeszélgettünk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy szeretnénk, ha itt maradnál Koreában.
- Én is anya, hidd el, de ott van a munkám, a lakásom, és már kezdem megszokni a...
- Elég fiam. - Vág a szavamba anyukám, aminek már most értem, hogy nem lesz jó vége. - Mina is igazat adott nekünk, így a következő megoldást választottuk: Itt maradsz Dél-Koreában és csatlakozol a családi vállalathoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése